„Isten segítségével kezdjük az új évet” – idén is házszentelést tartottak a Karmelitában
E szokásnak már többéves hagyománya van a Miniszterelnöki Kabinetirodában.
A megmozduláson nagyjából húsz képviselő és aktivista vett részt.
Kedden reggel hetedik alkalommal bontották le a Momentum képviselői és aktivistái a kordont a Karmelita körül, így tiltakozva a státusztörvény ellen – olvasható az ellenzéki párt weboldalán.
„Kiállunk a tanárok mellett, akiket egy bosszútörvénnyel akarnak megfélemlíteni. Megbecsülést, kiszámíthatóságot és versenyképes fizetést érdemelnek, nem bosszútörvényt!” – nyilatkozta Tóth Endre, a Momentum politikusa kordonbontás után.
A megmozduláson összesen nagyjából húsz képviselő és aktivista vett részt.
A Momentum politikusai ez alkalommal egy osztálynaplót is vittek magukkal a Karmelitához, amelyben a kormány minden tagjának egyest adtak a magyar oktatásért végzett munkájukért.
Nyitókép: Momentum Mozgalom Facebook-oldala